Homoródszentmártonról

Homoródszentmárton község Erdélyben, Udvarhely vármegyében az északi szélesség 46° 14˘ és Greenwichtől keletre 25° 23˘ 6˛ alatt a Nagyhomoród folyó és a Gyepes- valamint Kénos patakok völgyének torkolatánál fekszik. A község lakossága magyar, több mint fele unitárius vallású, a többi református, katolikus és baptista vallású. A lakosság gazdálkodással, földműveléssel foglalkozik.

A község területén valószínűleg már a történelem előtti korban laktak emberek, amit igazolni látszik a község határában évtizedekkel ezelőtt talált neolitikus kőbalta és egy urna.

Hogy a római uralom idején is lakott terület volt, bizonyítják a római pénzek, melyek a földből előkerültek, valamint a falu melletti kis tó, mely egy régi sóbányára emlékeztető helyen keletkezett.

A község nevét akkor nyerhette, amikor II. Géza magyar király a XII. század közepén a Homoród és a Nagyküküllő felső völgyeit betelepítette. Az első település nyomai valószínűleg az 1241. évi tatárdúlások idején semmisültek meg. Erre utal az is, hogy a Homoródvidék templomai mind a tatárjárás utáni korszak stílusában épültek.

 

Az egyházközségről

E korszakban épült egyházközségünk – 1887-ben lebontott – régi templom is, mely a falu déli részén várfallal övezve uralta a tájat, és menedéket nyújtott a környező falvak lakosságának is. A bástyákat a múlt század folyamán lebontották és azok anyagából új iskolát, papi- és kántortanítói lakást építettek. A bejárati bástyát pedig magasítással harangtoronnyá építették át.

A faluban, már az 1613. esztendőben, a várfallal körülvett templom az unitáriusok birtokában. Méreteit tekintve egy régi mérnöki leírás szerint belső hossza 13, szélessége pedig 3 1/4 bécsi öl volt. Az akkori számadatokat szem előtt tartva, valamint azt, hogy Dávid Ferenc halálát követően az elnyomás alatt álló egyházközségek nem szaporodtak és a gyülekezetek lélekszáma sem növekedett, elfogadhatjuk azt a megállapítást, hogy az egyházközségünk már az első püspökünk vezetése alatt megalakult és így a legrégibb erdélyi unitárius gyülekezetek közé tartozik.

Az egyházközség éltető lelke a Bíró család volt, mely vagyona és kapcsolatai révén a XIX. század közepéig pajzsként állott a homoródszentmártoni unitáriusok mellett.

E család adakozókészségére emlékeztet az 1666-ban Bíró István és Baltazár által öntetett harang és az 1695-ben Bíró Bálintné Mohai Adviga adományozta úrvacsorai ónkancsó.

Az első világháborúban és azt követően megsemmisült tárgyi emlékek közül említésre méltó egy XVII. századi török imaszőnyeg és egy 1695-ben készült selyem, hímzett papszék takaró.

A Bíró család adta egyházunknak az első Főgondnokot, Sámuelt, aki 1718-1720 között óriási szerepet vállalt az unitárius egyház jövőjét biztosító küzdelemben. A Bíróknak köszönhetjük azt, hogy gyülekezetünk az elmúlt évszázadok viharaiban megmaradt unitáriusnak.

A Bíró család unitárius ága a múlt században elszegényedet, kihalt, míg a katolikus ág Betfalván ma is megtalálható.

Megalakulásától kezdve egyházközségünkhöz tartozott, mint leányegyházközség, az alig 2,5 km távolságra levő Lókod is. Ez az egyházközség 1803. június 25-én önállósult s így mentesült a várfal javítási költségeinek terhe alól is.

Az 1770-es évekig Homoródszentmártonban csak unitárius gyülekezet volt. Ekkor a református Ugron család, a református s az erőszakosan áttérített kevés számú görögkatolikus vallású jobbágyaiból, gyülekezetet hozott létre.

A család házasságkötés révén átvett Bírók birtokán templomot építtetett, s mint patrónus-család a pap fizetését is csaknem teljesen felvállalta.

Az unitáriusok látva az Ugron-példát, térítéssel kísérleteztek a Bíró uradalomból maradt néhány görög katolikus jobbágy család fölött, azonban megszívlelve vallásukhoz való ragaszkodásukat, nem nyúltak az erőszak fegyveréhez. Megelégedtek azzal, hogy a papi tizedet az unitárius egyháznak fizessék e jobbágyok. Ez az állapot 1848-ig állott fenn, majd 1849-ben szabad elhatározásuk alapján az egykori görög katolikusok teljes jogú tagjai lettek az unitárius egyházközségnek.

A rendelkezésünkre álló okmányokból bátran állíthatjuk, hogy gyülekezetünk az évszázadok folyamán mindig megértéssel és türelemmel viszonyult a vallási hovatartozás kérdéséhez.

Ezzel szemben a gondot épületeink szolgáltatták. Míg szükség volt az erődítményre, azt kellett állandóan javítani, azután a templomot és belső szolgálati lakásokat. 1741-ben a papi telken minden épület a tűz áldozata lett. Az unitáriusok és a reformátusok közötti békességes viszonyt alátámasztja az is, hogy a tűzvészt követően Abránfalvi Ugron Ferenc és felesége Bíró Mária hozzájárulnak a papi ház és melléképületek újjáépítéséhez.

1847-ben megállapították, hogy a több évszázados falfreskós, 84 férőhelyes templom életveszélyes állapotban van és lebontását javasolták. Az új templom felépítésére gyűjtést is rendeztek, de az 1849-es szabadságharc megállította a munkálatokat. Az összegyűjtött pénzből pedig, néhány esztendő elmúltával, csak nagyobb javításra futotta.

Újabb, 40 esztendeig tartó javítgatások után 187-ben hatóságilag betiltották a templom használatát. A közel 600 éves épületet lebontották s helyébe a ma is használatban levő templomot építették.

Az építkezési munkálatok ideje alatt, az unitárius istentiszteleteknek a református templom adott helyet, ahol 1888. június 11-én Dombi Mózes lelkészt szolgálat közben érte a halál. Az építkezést Dombi János folytatta, aki a datki egyházközségből jött haza meghívás alapján.

Draskóczi Jenő udvarhelyi mérnök véleményezése után az újonnan készült templomban 1889. december 22-én tartották az első istentiszteletet. Az egyházközség azonban a felszentelési ünnepélyt – anyagi meggondolásokból – csak 1892. július 10-én rendezte meg.

A templomépítést megelőző 15 esztendős időszakban, alig pár éves időközökben új iskolát, kántortanítói és lelkészi lakást épített a gyülekezet.

A munkálatok befejezését követő esztendőkben – tervezési hibák miatt – újból tatarozást kellett eszközölni a templom épületén. Így a gyülekezet állandó anyagi megterhelés alatt állott 1939-ig, amikor sor került a torony és templom vaspánttal való megkötözésére.

Az első világháború mély nyomokat hagyott a gyülekezet és a falu emlékezetében. A meglévő pénzalapok elértéktelenedése mellett egyházközségünk elveszítette az egyik 1666-ban készült harangját és az 1844-ben épített orgona sípjai sem menekültek meg a bevonuló katonák pusztítása elől. A falu piacán emlékmű őrzi 37 férfi nevét, akik életüket áldozták az első világégésben.

Trianon után megsokszorozódtak a megszorítások: betiltották a téli vallásos rendezvényeket, az istentiszteleteken hivatalos megfigyelők vettek részt, híveinket zaklatták, az esküt megtagadó tanárokat és tanítókat eltávolították állásukból, börtönbe hurcolták a lelkészeket és erőszakos áttérítésekkel félemlítették meg a falut.

1919. szeptember 7-én Zoltán Sándor lelkészt is letartóztatták és csendőri kísérettel Székelyudvarhelyre, majd Kolozsvárra vitték. A lelkész letartóztatása alatt elvették iskolaépületünket, mely 1940 után rövid időre visszakerült az egyházközség tulajdonában, majd a kommunista államosítás rendjén a tanügy tulajdonává vált.

E nehéz időszakban örömünnepet jelentett az egyházközség életében az amerikai hittestvérek látogatása 1920. április 8-án és 1922. július 20-án, melynek következtében egyházközségünket testvéregyházzá fogadta a New Jersey állambeli Mont Clair-i Unity Church. A testvéregyházközség és az Indiana Harbor nevű városban élő homoródszentmártoniak gyűjtéséből vásárolták meg 1923-ban az egyházközség új harangját.

Az 1920. esztendőben a falu 875 lelket számlált. Ebből 468 unitárius a többi 399 pedig református, görög katolikus, római katolikus, baptista és izraelita. Trianon után megsokszorozódtak a megszorítások: betiltották a téli vallásos rendezvényeket, az istentiszteleteken hivatalos megfigyelők vettek részt, híveinket zaklatták, az esküt megtagadó tanárokat és tanítókat eltávolították állásukból, börtönbe hurcolták a lelkészeket és erőszakos áttérítésekkel félemlítették meg a falu lakóit.

1919. szept. 7-én Zoltán Sándor lelkészt is letartóztatták és csendőri kísérettel Székelyudvarhelyre majd Kolozsvárra vitték. A lelkész letartóztatása alatt elvették iskolaépületünket, mely 1940 után rövid időre vissza-került az egyházközség tulajdonába, majd a kommunista államosítás rendjén a tanügy tulajdonává vált.

E nehéz időszakban örömünnepet jelentett az egyházközség életében az amerikai hittestvérek látogatása 1920. április 8-án és 1922. július 20-án, melynek következtében egyházközségünket testvéregyházzá fogadta a New Jersey állambeli Mont Clair-i Unity Church. A testvéregyházközség és az Indiana Harbor nevű városban élő homoródszentmártoniak gyűjtéséből vásárolták meg 1923-ban az egyházközség új harangját. Említésre méltó az innen elszármazott és szülőföldjükhöz mégis ragaszkodó atyafiak névsora, akik 24 dollárral egészítették ki Mont Clair 160 dolláros adományát: Csala István és neje Sándor Ida, Joe Wash, Kelemen Dénes, Sándor Lajos és neje, Vajda Károly, Toth István, Wagner Willmos, John Poca, Benedek László, Silló Dénes és Both Károly.

Az 1920. esztendőben a falu 875 lelket számlált. Ebből 468 unitárius a többi 399 pedig református, görögkatolikus, római katolikus, baptista és izraelita.

Amint azt már említettük, az unitárius iskolából állami román nyelvű iskola lett, a református iskola pedig rövid ideig megmaradt felekezeti iskolának. Egyházközségünk 1848-ig iskolát tartott fenn, amikor is a község magára vállalta az iskola működtetésének költségeit, 1904-ben pedig a magyar állam vette át. Az 1919-es „államosítás” után megfelelő felszerelés hiányában az unitárius iskola kétéves küzdelem után megszűnt. Ez után a falu gyermekeinek 60% az állami, 40% pedig a felekezeti iskolában járt.

A felsorolt nehézségek ellenére egyházközségünk ifjúsági és nőegyletet, 1940-44 között pedig állami támogatással óvodát működtetett.

A második világháború sem vonult át nyomtalanul a falu lakóinak életében: 19 férfival fizettük meg a vérdíjat az értelmetlen küzdelemben!

1947 után gyülekezetünk vallásos és társadalmi élete megváltozott. Az álla-mi gazdaság létrehozása, valamint az erőszakos iparosítás a fiatal munkaerőt elszippantotta, és a hagyományos székely falu erőforrásait megsemmisítette. 8

A jól kidolgozott homogenizációs törekvések megváltoztatták a falu és vidék etnikai összetételét. A helyi megélhetési lehetőségek csökkentése, az iskolarendszer súlypontjának városra való áthelyezése valamint, a természetes fogyás - az 1920-esesztendőhöz viszonyítva - több mint 200 lélekkel csökkentette gyülekezetünket. A kommunizmusban állami tulajdonba került épületeinket máig sem kaptuk vissza. A 23 hold földbirtokot ugyan használja az egyházközség, de az erdők kérdése még mindig megoldásra vár.

Sajnálatos módon, az 1989-es politikai változás után sem javult a falu, az egyházközség lelki és gazdasági állapota. A rosszul értelmezett és gyakorlatba is fonákul átültetett agrárpolitika csak szegényítette híveinket; a remélt fellendülés helyett mind gazdasági, mind kulturális, mind vallásos vonatkozásban zuhanás tapasztalható. A fiatal családok nem tértek vissza szülő-falujukba: évek telnek el anélkül, hogy esketési és keresztelési szertartást végezzünk. Tíz év alatt létszámunk 68 lélekkel csökkent, s kiöregedett gyülekezetünk egyre nehezebben viseli az egyház fenntartásának terheit.

Dr. Gellérd Judit - Gellérd Imre volt homoródszentmártoni lelkész lánya - áldozatos munkájának köszönhetően közel tíz esztendeje amerikai test-vérgyülekezetünk - a San Jose-i First Unitarian Church - jóindulatú támogatásának örvendünk. Támogatásuknak köszönhetően mezőgazdasági gépparkkal és 35 személyt befogadó konferencia központtal rendelkezünk. A már említett gazdasági viszonyok miatt a géppark működtetése nehézkes, a fontos azonban az, hogy a falu lakóinak - öregeinek - segítséget nyújthassunk. San Jose és más amerikai meg angol gyülekezetek és személyek támogatásával Kászoni József lelkész 1990-95 között épületet vásárolt, azt bebútorozta, hogy elindíthassa a Dávid Ferenc Nemzetközi Ifjúsági és Konferencia Központ működését.

1995-2000 között megvalósítottuk az épület központi fűtését, kibővítettük a vízellátási lehetőségeket, új felszereléseket vásároltunk, korszerűsítettük a konyhát, a fürdőszobákat, az ebédlőt és a konferencia termet.

Központunk nyilvántartott az erdélyi faluturizmust szorgalmazó és szolgáló mozgalomban, és igen ismert amerikai és angol unitárius körökben. Egyházközségünk kulcsszerepet játszik az amerikai-angol unitárius univerzalista testvérkapcsolatok ápolásában tekintettel arra, hogy minden ilyen jellegű látogató csoport - bármely egyházközség testvérgyülekezetéből - több-kevesebb időt tölt Homoródszentmártonban, a Dávid Ferenc Központban. Itt szerveztük meg először 1993-ban a szórványban élő gyermekek táboroztatását, mely azóta hagyománnyá vált. Itt rendezzük meg minden évben az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetőképző-és az Unitárius Nők Országos Szövetségének tanfolyamait, valamint az unitárius lelkészek továbbképző tanfolyamait. Turistacsoportokat is rendszeresen fogadunk.

A Homoródmente Művészetéért Alapítvány 1993-tól itt rendezi meg minden esztendőben Művésztáborát, melynek köszönhetően kisméretű egyházközségi képtár van kialakulóban.

Az elmúlt három évben rendkívüli megvalósításokról beszélhetünk. Lelkészi lakásunk egy irodahelyiséggel és egy tetőtéri vendégszobával bővült, 1999-ben pedig teljesen felújítottuk templomunkat, megjavíttattuk ennek több évszázados tornyát. Ebben az esztendőben sor került az 1929-ben épített orgona javítására is.